Író olvasó találkozó – 2020 Varga Szilárd

Varga Szilárd, író folyamatosan kutatja a magyar hitvilág, a „mágia” és mesevilág közötti kapcsolatot, aminek egyik eredményeként született meg a Lele és Lilla kalandjai a bűzös mocsárban című könyve, ami a mostani író-olvasó találkozó alapját adta.

A mesekönyv 2019-ben jelent meg  ilyen tartalommal.

„A történet napjainkban játszódik és egy testvérpár kalandjait mutatja be. A gyerekek 6 és 8 évesek, mikor a nagyszülőknél nyaralnak Solymáron. A nyaralás közben a közeli mocsárban egy tündérvilágra lelnek, ami egy rövid ideig fogva tartja őket.
A magyar mágia maga a tündérvilág, és ez a világ valaha ott volt minden gondolatunkban. Táltosaink, mágusaink, javasasszonyaink mind ebből a világból merítették tudásukat, bölcsességüket. Meséink nemcsak szórakoztattak, de tanítottak is minket. Észre sem vettük, úgy szívtuk magunkba a gondolatokat, amik aztán mint az elvetett magok szépen kisarjadtak.”

Varga Szilárd, feleségével együtt látogatott el iskolánkba és együtt tartottak játékos foglalkozásokat, amiket a gyerekek nagyon élveztek